Olivás gombasaláta

Hozzávalók

40 dkg gomba, fél fej jégsaláta, 2 db kemény paradicsom, 1 fej lilahagyma, 2 evőkanál magozott és apróra vágott olajbogyó, 2 evőkanál olivaolaj, 2 evőkanál bor- vagy gyümölcsecet, 1-1 késhegynyi őrölt fehér bors és örölt babérlevél, ízlés szerint só, cukor és ecet.

Elkészítés

A gombát gondosan megtisztítjuk, megmossuk, lecsöpögtetjük és felszeleteljük. Ecettel, sóval, cukorral ízesített, forrásban levő kevés vízbe tesszük, és az újraforrástól számított 5 percig főzzük. Leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A megmosott és lecsöpögtetett salátát felaprítjuk. A hagymát karikákra vágjuk és megsózzuk. Salátástálba tesszük a főtt gombát, a salátát, a hagymát, az olajbogyót és a negyedekbe szeletelt, megmosott paradicsomot is. A borecetet fél dl vízzel, olajjal, sóval, őrölt fehér borssal és csipetnyi cukorral összekeverjük. Rálocsoljuk a salátára, és jól átkeverve lefedjük, majd 2 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Csak másnapig áll el, a gomba hamar romlik.